Tradicionális természetes kender /kenderbeton/ egy erősen szigetelő építőanyag, mely kiváló tulajdonságok ritka kombinációját jelenti, egy anyagon belül.
A világ számos laboratóriuma vizsgálta. A vizsgálati eredmények eltérőek is lehetnek, de az eltérések nem számottevőek. Ebből következtetve szinte mindegy melyik laboratórium eredményét, nézzük nagy eltérések nem lesznek. Eltérések függnek a kenderpozdorjától, annak tömörségétől és egyéb tulajdonságaitól. Pont úgy, mint a fánál ami lehet puhafa, keményfa, stb. Az sem mindegy hol terem, mennyi vizet kap stb. Illetve a másik összetevőtől a kötőanyagtól. Vannak olyan területek ahol bitonyos tulajdonságok nem annyira fontosak pl: – fagytűrése a kenderbetonnak. Déli területek, melegebb részein nem is foglalkoznak vele. Lehetne még sorolni.
Fontos lehet a keménység és a kötésgyorsaság, főleg a kezdeti kötésidő, szilárdulási tényező. Nem mindegy mikor bontható a zsaluzat, meddig munkálható meg a kenderbeton. Ez egy folyamatosan szilárduló anyag, ahol a kenderpozdorja mint összetevő, a mésszel reakcióba lépve fokozatosan kikristályosodik. Szinte megszünik mint szerves anyag.
Vizsgáljuk meg a kenderbetont.
Minél nagyobb a sűsűsége annál erősebb, a tradicionális kenderbeton keverék. Minél magasabb a termikus tömeg (hőkapacitás) annál alacsonyabb a szigetelési érték. Ebből következtetve minnél több kötőanyagot keverünk a kenderbetonhoz annál erősebb, mint anyag, de annál gyöngébb hőszigetelő. Meg kell találni az ideális keverési arányt. A jó hír az, hogy nem nekünk, mivel ezt már több kísérletező kedvű ember és labor megtette.
A Tradical® Hemcrete® keverék arányait általában a következőképpen határozzák meg: /Ausztráliában/
Standard-275
Hi Strength-330
Hi Insulation-220
Keverék |
Tradical to Hemp arány |
Hővezető képesség W/m.k |
Ajánlott alkalmazás |
Standard 275 |
3:2 |
0,06 |
Faváz a belső falon közvetlen, rögzített lélegző falpanellel |
Hi Strength 330 |
2:1 |
0,07 |
Kétoldalt zsaluzott technológiával. Bennmaradó, vagy bontandó zsaluzat. |
Hi Insulation 220 |
1:1 |
0,05 |
A padló és tető, födém kitöltése |
Az alábbi táblázatokban láthatjuk a három kötőanyag-keverék arányaira vonatkozó különböző falvastagságok U és R értékeit. Az R-értékeket az U-érték inverzeként számították ki.
Tradical® Hemcrete® U ÉRTÉKEK
Keverék |
Falvastagság (mm) |
|||||
200 |
250 |
300 |
350 |
400 |
450 | |
Standard 275 | 0,300 | 0,240 | 0,200 | 0,171 | 0,150 | 0,133 |
Hi Strength 330 | 0,345 | 0,276 | 0,230 | 0,197 | 0,173 | 0,153 |
Insulation 220 | 0,250 | 0,200 | 0,167 | 0,143 | 0,125 | 0,111 |
Tradical® Hemcrete® R ÉRTÉKEK
Keverék | Fal-, tető- és padlóvastagság (mm) | |||||
200 |
250 |
300 |
350 |
400 |
450 | |
Standard 275 |
3,4 |
4,2 |
5,0 |
5,9 |
6,7 |
7,6 |
Hi Strength 330 |
2,9 |
3,7 |
4,4 |
5,1 |
5,8 |
6,6 |
Insulation 220 |
4,0 |
5,0 |
6,0 |
7,0 |
8,0 |
9,1 |
A Tradical® Hemcrete® közismert a stabil termikus falak készítésénél, de padlók és tető kitöltő szigetelésként is használható. A Tradical® Hemcrete® padlóknál, falaknál és tetőknél történő használatának optimális hatása, hogy a fűtés és hűtés nem jut ki és állandó marad. A Tradical® Hemcrete® egy nem szerkezeti, pehelykönnyű anyag, amely gőz fázisváltó jellemzőkkel rendelkezik – ezek alacsony energiafelhasználású épületek kialakítását teszik lehetővé, a negatív szénkibocsátási lábnyom elérésének lehetőségével.
Tradical® Hemcrete® Előnyök
> Könnyen használható – csomagok az elérni kívánt keverék függvényében keverendők
> Alkalmazható – főfalnak, válaszfalnak, födémnek, aljzatnak, önthető alakra formálható – akár vakolat is készíthető – magába színezhető
> Nem esik össze – 24 órán belül felveszi az alakját – elhanyagolható a zsugorodása
> Pehelykönnyű, alacsony sűrűségű – csökkenti a lábazat méretét
> Kiváló szinergia a többi természetes anyaggal, mint például a fával
> Tűzállóság
> Termesz- és penészálló
> Nagy szigetelő teljesítmény – légzsákok a kenderszárban – pozdorjában
> A gőzfázis-váltó anyag hidrotermikus jellemzői
> Hatékony termikus inercia a hőmérséklet – változás puffereléréséhez
> Passzív páratartalom – és hőmérséklet – szabályozás
> Széndioxid – Szénmegkötés a kender növekedése által
> Újbóli kinyerés a kötőanyag – előállításból a mészkő szenesedése miatt
MŰSZAKI TERMÉKADATOK
JELLEMZŐ* | ADATOK |
Jellemző nyomószilárdság (EN 1015-11) | 0,8 – 1,0 MPa |
Jellemző hajlítószilárdság (EN 1015-11) | 0,3-0,4 MPa |
Tűzállóság (CSTB CSTB EN1363-1) | 1,66 óra/300 mm |
Tűzosztályozás (CSTB CSTB EN1363-1) | 5,53 óra/m |
Akusztikus abszorpció | 0,6 aa / 200 mm |
Akusztikus abszorpció | 0,7 – 0,76 a500/100 mm |
Átlagos akusztikus abszorpciós együttható | 0,69 NRC |
Levegő permeabilitás | 0,75 gm/m2/mm hg |
Gőz permeabilitás | 24,2 gm/m2/mm hg |
Páradiffúzió-ellenállás | 4,84 |
ef Higrikus kapacitás | 10,2 – 15% |
Hővezetés λ @ 330 kg/m3 | 0,0697 W/mK |
Hőkapacitás | 1400 – 1550 J/kg |
* Különböző forrásokból kapott adatok, néhány adatot pedig különböző alapanyag-vizsgálatból gyártott anyagokon végzett tesztekből vezették le. A cél sűrűség a Tradical® Hemcrete® fal anyag vizsgálatából: 330 kg/m3. Néhány vizsgálati adat nagyobb sűrűségű mintákból.
Forrás:
http://www.kenderbetonhaz.hu/cikk/mennyire-jo-a-kenderbeton-szakembereknek/